Vándorlás a pusztában – 5. nap

Reggel. Péntek reggel. Utolsó nap. A kihalt, sötét folyosó végén egy árny jelenik meg, s valami fémes tárgy csillan meg kezei között... a néma folyosó csendjét trombitaszó éles hangja szeli át, mire a nyíló ajtók mögül meglepett, álmos fejek bújnak elő.

A hangosra sikeredett ébresztés miatti kis össznépi felháborodást követően felgyorsulnak az események: öltözés, rendrakás, reggeli. Lehet valami ebben a reggeliben, mert a kókadozó gyereksereg hirtelen új erőre kap és még a kólával feltunningolt kiviknek is valamiféle mosolynak nevezhető dolog jelenik meg az arcán a reggeli láttán. (Aztán ki tudja, lehet csak ásítás volt…)

Miután megtápoltuk az éhes népeket, az udvar felé vesszük az irányt. Dicséret majd Bibliafoglalkozás következik, a dicséretben pedig ezúttal bátor – és tehetséges! – táborozók is közreműködnek!

Tekeresi pusztában történő vándorlásunk hamarosan véget ér… De mielőtt véget érne, illene ennek a vándorló tömegnek, csürhének, gyerek-kiviseregnek, vagy ami tetszik, valamiféle nemzetté kovácsolódnia mielőtt belépne az Ígéret Földjére – és mint azt mindenki tudja, egyetlen valamirevaló nemzet sem lehet meg himnusz és zászló nélkül, így a csapatok lázas ötletelésbe fognak.

Tilosban járni – valljuk be – mindenki szeret, a gyerekeket sem kell sokat buzdítani, hogy kivijeik felügyelete mellett (!!) megrohamozzák a kézműves-, ill. hangszerraktárakat. Előkerül minden: festék, ecsetek, papír, Piri néni serpenyője - hé, teszed azt vissza de rögtön, pernahajder! -, ceruza, ollók, dob, gitár, fuvola, hegedű és ki tudja még mi…

A tekeresi puszták újdonsült nemzete még a reggelinél tanúsított lelkesedésnél is nagyobb étvággyal veti magát az ebédre. Szívesen beszámolnék róla mi volt az ebéd, de nem láttam belőle egyebet, mint a mosogatásra váró, tornyosuló tányérok tömkelegét.

De a puszták népe nem rendül meg a harmadik adag repeta után sem. A gyerekek nem szégyenlősködnek, hanem nyugodt lelkiismerettel tolnak magukba még fejenként átlagosan két fagyit, másfél üveg cukros löttyöt ­­­– a statisztikáink alapján, egészen pontosan – 37 db csipszet, két szem gumicukrot és 6 db M&M’-zet, mivel Vidámpark a következő program kérem szépen, amikor is mindenki legnagyobb örömére egész délután üzemel a büfé! De persze nem csak A Büfé volt a Vidámpark egyetlen érdekes állomása, hiszen volt itt a labirintustól kezdve, a lézerharcon át, a vizes-játékokig minden, ami szem-szájnak ingere, na meg amire volt elegendő dollárja a táborozóknak.

Miután a nagy nyüzsgés után a kedélyek lenyugodtak, a vizes ruhák pedig megszáradtak, az árnyékoló alatt sor kerül a táborzáró, közös dicséretre is.

Ezek után következik a várva-várt vacsora (elképesztő mennyi spagettit tud elpusztítani ennyi gyerek együltében), ami után vidám, pirosszájú gyerekek serege hagyja el az ebédlőt, hogy… igen, kitaláltátok: újabb adag nasival tömjék meg magukat az utolsó nap estéjének örömére.

Miután nagy nehezen sikerül ágyba dugni a lurkókat, a kivik is elindulnak az ebédlő irányába egy második, vagyis inkább: egy utolsó vacsorára...

I.K.