Szerda - Csütörtök - Péntek Sport tábor

Szerda. Újabb nap a paradicsomban. A reggelt egy szál gitárral és dicséretekkel indítjuk, utána jöhet a reggeli. És hogy ne maradjon ledolgozatlanul a sok tej és lekváros kenyér, máris megkezdődnek a foci- és röpi-mérkőzések. A csapatok mindent beletesznek, a hangulat egyre feszültebb, a kékek tapsolnak, a zöldek kiáltoznak, a pirosak bevörösödnek a szurkolástól, citromok és narancsok komoly küzdelmét látjuk. És természetesen nem maradhat el a kivik összecsapása sem. Alig lehet hallani a gyerekzsivajtól. Paradicsomleves betűtésztával, az ebéd ily módon egybe van kötve egy jó kis Scrabble-partival. Óráknak tűnnek a percek, ám ekkor végre meghalljuk, hogy büféééé! Ajtók nyitódnak, csapódnak, kígyózó sor alakul ki az ebédlőben. Miután mindenki elégedetten távozik, lassan megkezdődik az oktatás. Máté bácsi lépésről lépésre magyarázza el, hogyan kell védekezni, támadni, hogy és mint vannak az önvédelmi alapok. Aztán ezt persze a gyakorlatba is ültetjük, egymással gyakorlatozunk (persze csak óvatosan) és a vesztes mindig egy pohár vizet kap a nyakába. Bár ilyenkor még jól is esik egy-két pohár hideg víz! Most pedig jöhet egy kis számháborúúú! 3-3 csapat összeáll, számot húznak, taktikát beszélnek, felkészülnek a nagy megmérettetésre. Levezetésként még jöhetnek a foci és röpi DÖNTŐK. Hátra már csak a vacsora, zuhanyzás és az esti bibliafoglalkozás van. Igazán folytatnám még a sztorizást, de leírhatatlanul elfáradtam, ma már ígérem, magamtól bújok az ágyba.

Ma jön a hét talán legnehezebb feladata: elveszett olimpiai sportolók után kell kutatnunk árkon-bokron keresztül. Tihanyban nyaraltak ők ugyanis, de valamilyen terror támadás miatt elmenekültek, és most senki nem találja őket. Legalábbis úgy emlékszem, hogy az a kivi a buszon reggel ezt mondta… Minden állomáson találunk leveleket, amikben hasznos információk lapulnak. És reményeink szerint majd a későbbiekben egyszer csak össze is fognak állni egy kerek, egész történetté, hogy megtudjuk, mi is történt igazából… Elvileg a túra majdnem 12 km! Soha nem sétáltam még ennyit, de úgy vagyok vele, hogy ez egy SPORT TÁBOR, ugyebár…: itt ki kell hoznom magamból a maximumot! És tudjátok mit? Nem is olyan nehéz ez, mint képzeltem! Séta közben számolunk madáretetőket, meg szürkemarhákat is, fotózkodunk mindenféle állattal (élővel, halottal, sőt rajzolttal is), és a kezdeti nehézségek után már nagyon jól érezzük magunkat!

Este pedig fellobban a tábortűz aranyló lángja, kicsik és nagyok, gyerekek és kivik élvezhetik, ahogyan az augusztusi éjszaka sötétjét meg-megtörik a felreppenő szikrák…

Ma még hamarabb elaludtam, csupán néha keltem fel arra, hogy olyan érzésem van, mintha még mindig gyalogolnék… A lábaim már önműködőek.

Reggel. Nyílnak az ajtók és velük együtt az álmos szemecskék is. Nagy nap ez a mai! Az egész egy kalandjátékkal kezdődik. Megfogok két kivit és kiszabadítom a legjobb barátomat a börtönből. Na meg áthozok pár kincset az ellenfél kincstárából. Bár nem a mi csapatunk áll nyerésre, én nagyon élvezem a játékot.

Ezután egyénileg kell helyt állni: sprint, plank, célbalövés, egy mini olimpia, ahol mindenki kipróbálhatja magát, új rekordokat állíthat fel, feszegetheti a határait.

Ebéd után (és az előtt, hogy jól megdobálnánk a kiviket vízibombával,) odagyűlünk az árnyékoló alá dicsérni az Urat, illetve meghallgatni Máté bácsit. Olyan jó, hogy Isten még a legreménytelenebb helyzetekben is velünk van! Sőt, nem csak ott van, hanem együtt is érez!

Frizbi és királylabdával összevont partizán. A csapatok felváltva mérik össze erejüket és a döntők még hátra vannak!

A napot FELE SEM IGAZzal zárjuk, négy híres sportoló látogat el hozzánk és mond izgalmasabbnál izgalmasabb sztorikat és tényeket, a kérdés már csak az, hogy mi igaz és mi nem...

A nap vége felé közelítünk, fáradt vagyok, de mégsem akarok elaludni, nehogy vége legyen. No de sebaj, Tekeres visszavár jövőre is!!!