Lovag – Csütörtök

Már a hét második feléhez érkezett a Tekeresi Lovag tábor bátor csapata. A kiképzésükkel jól haladnak, bár egyre nehezebben nyílnak ki reggel a kis csipás szemek.

Szerencsére a mai napon igazán erős motivációt kaptak a gyerekek, ugyanis a Tekeresi fogócskák legjavába, a Kivi kergető versenybe cseppentek bele. Mi sem lehet jobb mulatság, mint beöltözött rejtélyes figurákat kergetni. El kellett kapniuk az estéről fennmaradt éjszakai pillangót, három télapót (akik sütijüket követelték) vagy éppen az idősek otthonából kiszökött szenilis őrült tudóst.) Nem csak a gyerekek, de a kivik is hasukat fogva nevettek a különös karaktereken, ahogyan kétségbeesve próbáltak megszökni az éhes gyereksereg elől.

A megmozgatott gyerekek és a kifáradt kivik ezután jókedvvel fogyaszthatták el reggeli étküket: frissen fejt tehéntejből készült joghurt és roppanós tejes kifli várt bennünket az ebédlőben. Csakhogy amint elkezdtük majszolni a reggelinket, megjelent János herceg és poroszlóival kifosztotta a gyerekek által félten őrzött büfét!

Úgy gondolom, Tekeres történetében még egy személy se vetemedett hasonló gonoszságra. Voltak, akik a tábori kincstárat rabolták ki, vagy halálosan megfenyegettek minket, egyesek pár Kivit is elraboltak, de a büfé eddig szent és sérthetetlen volt. Nem csoda, hogy János herceg az eddig nem létező népszerűségét is csak tovább rontotta. Felcsapott a felháborodott népharag. Szerencsére Biblia foglalkozás következett, így nem kezdődött el a lincselés vagy az elvitt chipsek lázas felkutatása.

Ti is szerettek énekelni? Én nagyon! Még jobb, hogyha ezt közösen tesszük, és nem is akármilyen céllal, hanem azért, hogy Istennel megint időt tölthessünk. A mai dicséret is nagyon jó volt: ugráltunk, tapsoltunk, feltettük a kezünket, és tudtuk, hogy ezt most Isten is nézi onnan fentről. Megtanultuk, hogy bár mindannyian csinálunk néha rossz dolgokat (például megisszuk véletlenül egymás kávéját, vagy közvetlenül miután végzett az ebéd mosogatásával, odateszünk egy újabb műanyag poharat arra a bizonyos tálcára), Jézus már kifizette ezért az árat, és megbocsájt, ha megkérjük rá.

De itt még nem áll meg a dolog: azt szeretné, ha vele szoros, személyes közösségben lennénk, és bíznánk abban, hogy ha kérünk valamit, akkor tényleg meg is kapjuk. (Biztosan azért jegyeztem meg ezt ennyire, mert a bizonyságban, amit Zoli bácsi elmesélt nekünk, szerepelt a „kávé” szó is…) Lényeg a lényeg, hogy a bibliafoglalkozás végén mindannyian magunkba néztünk egy kicsit…

A Biblia foglalkozás után megjelent a hősies Robin Hood és biztosította a kétségbe esett gyerek sereget arról, hogy vissza fogják kapni a büfét és mindenképpen megmentjük az utolsó, féltett Prinlgles csomagokat. Ezek után kicsit csillapodtak a kedélyek és tízóraira már igen jelentős kalács fogyott (a büfét gyászolva ma beiktattunk plusz egy étkezést), ezután pedig rohantunk a kijelölt állomásokra és el is kezdődött a lovagi képzés (hiszen a jégkrémet muszáj lesz valakinek vissza szerezni).

Említettem már, hogy létezik olyan képzés is, ahol a sherwoodi Robin segédek megtanulják, hogy hogyan főzzenek maguknak ebédet az erdő közepén? Nem? Pedig ilyen is létezik ám! Jó kis lecsót főztünk két erdei séf segítségével, akik elmagyarázták, hogy melyik hozzávalót miért tesszük bele, hogyan kavarjuk meg a bogrács tartalmát, sőt, segíthettünk a paprikát és a hagymát feldarabolni és a bográcsba tenni. A kis szakácsok pedig miután megfőtt, jóízűen el is fogyaszthatták a főztjüket. Úgy tippelem, hogy mindenkinek ízlett: volt aki négyszer is repetázott belőle!

A jóllakott csapatunk pedig a közös lecsózás után tovább vonult, és a nagy melegre való tekintettel, na meg a még jobb összekovácsolódás érdekében egy vizes csapatépítő játékon vehetett részt. Vödrökkel, poharakkal, vízzel teli tálcákkal, sőt egy kis gyerekmedencével is találkozhattunk a program során. A legkülönfélébb variációkat találták ki a lelkes kivik arra, hogy legálisan lehessenek csurom vizesek a lelkes lurkók. (Persze, csak a huncut kisfiúkat locsoltuk le teljesen, a cuki kislányokat csak kérésre.)

Eme kimerítő program sorozat után mindenki boldogan hallotta meg az ebédre hívó kiáltást és nem kelett sok idő, hogy az egész csapat lelkesen fogyassza a zöldborsó főzeléket. Az ebéd utani büfé hiánya viszont továbbra is tátongó űrt hagyott a szívünkben, de reménykedtünk, hogy Robin megtartja szavát ás vissza adja nekünk a szertett nasikat, amik nélkül nem is tábor egy tábor).

Robin Hood nem csak a szegények védelmezője és az elnyomottak pártfogója, hanem arról is híres, hogy mindig betartja a szavát. Három órakor meg is jelent (miután látta, hogy az ebédelés elhúzta az időt és fél három helyett érdemesebb a három órát választani, hogy a kisasszonyok is részesei lehessenek a büfé visszafoglalásának.) Megosztotta velünk tervét: Tuck barátot fogják talicskán a focipálya közepére tolni paraszt álruhában az ellenség megtévesztése végett. Tuck barát úgy fog tenni, mint aki részeg, és vidáman fog dalolgatni (természetesen csak a csel miatt), míg a kockás plédes "parasztok" szépen eltolják a várhoz a lehető legközelebb. Mindezt a kis segédek a várral szembeni sövény takarásból, az első sorból nézhetik végig.

János herceg persze, akinek egy alattvaló láttán csak és kizárólag egy szó jut az eszébe – "adó!" –, rögtön a három aranyát követelte. (Két napja még csak kettő volt.) Erre Robin Hood és Little John felfedték valódi mivoltjukat, és az ittas Tuck barát is hirtelen teljesen józanul szökkent ki a talicskából!

János herceg kétségbeesetten hívta az "őlséget", és az oly kegyetlen uralkodó a kezében maradt Fantás dobozt is elhajítva menekült, miután vagy háromszor botlott meg a saját lábában... Azóta nyomát sem láttuk – bár van egy olyan érzésem, hogy egy ilyen gonosz ember nem futamodik meg ilyen könnyen...

Természetesen a "poloszlók" tovább küzdöttek Robin Hood és társai ellen, de azt hiszem, hogy nem árulok el nagy titkot, ha azt mondom, hogy Robin csapata így is fölényes győzelmet aratott Szerintem az volt a titkuk, hogy mindenki a maga módján harcolt. Például Trubadúrunk nem fogott kardot, hiszen nem fegyverforgatónak nevelték őt, de gitárját fenyegetően a magasba emelve sikeresen elkergette a rá támadó várvédőt.

Természetesen a vár vissza foglalásával egy sokkal nemesebb célt is elértünk, újra miénk lett a büfé legjava (sajnos egy részét elfogyasztotta János herceg… kell valami a kiviknek is…). De a maradákot harci mámorban fosztotta ki a boldog gyerek sereg, természetesen autentikusan a visszafoglalt várban.

Utána még egy lovagi képzés volt hátra. Csapatom boldogan robogott az íjászat állomásához és nagyon ügyesen találtak számunkra is meglepően bele a táblába. Nem tudom, a kedves szülők folytatnak-e otthon íjászati kiképzést, de ezúton jelzem, hogy rendkívül pontosan lőnek a kis lurkók. Hűséges írnokotok is megpróbálkozott hasonló teljesítményre, de neki még a földbe se sikerült bele fúrnia a nyílhegyet (a gyerek csapat kitörően visongó örömére).

Ezek után a lelkes kivik még szerveztek pár programot, de a gyerekek olyan kitünően lekötötték magukat, ért inkább hagytuk hogy kiélvezzék a Tekeres által nyújtott szórakozásokat. A szépen épített várat, a sok barátot és természetesen a minden mókára rávehető kiviket.

A vacsora után fáradtan indultak el aludni mindnyájan. Még egy kicsit ment a pusmogás, nevetgélés és a különböző kivik által soha meg nem tudott viccelődések, de hamar csendes lett a tábor. És most már végre (a kivi csapat nagy örömére) alszik minden harcos kisfiú és kislány.

Palotai Krónikák

Felelős kiadó: Herceg Földnélküli János