Kalap Jakab kalandok.
Soha nem látott kaland vette kezdetét Tekeres sokat látott kapuin belül, vagyis már azon kívül is. Igazi Kalap Kalandos hetünk lesz és már a hét első napján begyújtottuk a rakétákat.

Alex a vega oroszlán, Marti a fekete alapon fehér csíkos zebra, és Malmen az égig érő zsiráf nem győzték kivárni, hogy táborozóink megérkezzenek, így már kint üdvrivalgással fogadták az egyéni érkezőket és persze a buszt.

Gyors eligazítás után, Máté bácsi robbantotta ez első bombát és bejelentette, hogy este az egész tábor buszra száll és meg sem áll Balatonlelléig, ahol a Magyar Nemzeti Cirkusz vár minket egy lenyűgöző előadással. A hír fogadtatására nem találtuk meg a megfelelő jelzőt így felsorolok párat az ötletek közül: extázis, kitörő öröm, töretlen siker, egybehangzó lelkesedés
A szobákat elfoglaltuk, a hasunkat megtöltöttük, és még el is csendesedtünk, hogy kompenzáljuk a ”Büfé” felkiáltás után történő hanghatásokat.
Hétfői nap elmaradhatatlan programjaként csapatépítővel kezdtük a délutánt, hogy a hét további részében minél nagyobb lehessen az összhang, és hogy addig is nyugodtan behangolhassanak sztárvendégeink a hét első koncertjére.

5 órakor igazi állatság vette kezdetét a két szárny között és kitombolhattuk magunkat mindenki kedvenc Kalap Jakab slágereit üvöltve. Elhozták nekünk Brúnót a mókás medvét, Gusztit a nyulat, és Batment az „apró” bőregeret is. Ravaszdi a róka ez alkalommal átjárt az eszünkön és Kalap Jakab kalapjának lába kélt. Jó táborlakókhoz híven mi azonnal megígértük vendégünknek, hogy mindent megteszünk, hogy visszaszerezzük, amit orvul elcsentek hajkoronájáról, akarom mondani fejkoronájáról. Kedvünk töretlen maradt és a koncert további részét is végig tomboltuk.

Egy lélegzetvételnyi szünet után már sorakoztunk is a busznál, hogy időben odaérjünk a cirkuszok cirkuszába. Magam sem hiszem el hogy miket láttunk, igyekszem 6-7 dolgot felsorolni:
- kutyás
- és lovas bemutatót
- mongol akrobatákat tevehátonb
- halálkeréken ugrálókötelező akrobatákat
- és légtornászokat
- mindezt élő zene kíséretében


Cirkusz után már a buszban ráhangolódottunk az alvásra, és egy gyors fürdés után húztuk is a tevebőrt.