Honfoglaló - Szerda
Félidőhöz érkezett a tekeresi játékszobában való barangolás. A tegnaphoz hasonlóan reggeli után ismét az árnyékoló alá gyűltünk és kezdődhetett a Bibliafoglalkozás. Dicséret után Dávid bácsi a Szellem gyümölcseiről beszélt, amik közül külön kiemelte a mértékletességet. Ezek után a mai büfé alatt remélhetőleg nem fogy majd tízesével a Pringles...
A Bibliafoglalkozás mellett a délelőttöt egy teljesen új játékkal töltöttük, amit most először játszottak egész Tekeres történelmében. Ez nem más volt, mint a Kalmárok Háborúja. Kereskedés, taktikázás, kalózok és szerencsejáték-szigetek... kell ennél több? Lehet, hogy nem, de azért kaptunk!
A játékot végigkísérte ugyanis a délelőtt megjelenő Mr. Rich, aki a Monopolyból szabadult és meg kell mondjuk, jól ki volt tömve zsével. Még annak ellenére is százdollárosok kandikáltak ki Armani öltönyének zsebéből, hogy elmondása szerint elvesztette a Befektetőt, aki minden pénzügyi húzását finanszírozza.
Ez most már tényleg az elveszett játékok tábora! Mindennek tetejébe még a franciakártya-pakliból megelevenedő Dáma is az Uralkodóját kereste. Még az őt hűen követő udvari bolondja (Dzsóker, röviden Dzsó) sem tudta felvidítani.
Megígértük, hogy nekik is segítünk, de azért most már tényleg nagytakarítást kellene csinálni ennek a Lurkónak a szobájában, ha ekkora rendetlenségben minden játéknak nyoma veszik!
Ebéd után végre a játszósszőnyeg-térképen is lépkedhettek a csapatok, ki-ki a hétfőn-kedden megszerzett pontjaiknak megfelelően.
A területfoglalásokat és mértékletes büfézést követően elszabadult az árvíz! Csermelyek, patakok, folyók, sőt, mondhatni folyamok torkolltak egy hatalmas vízi játékrengeteg tengerébe.
A klasszikus vizezős játékok mellett egy újdonságra is sor került, melynek során a már eleve teljesen átázott tollazatú kivik még jobban rá(f)áztak. A táborvezető házaspár ugyanis hatalmas torpedó-csatát vívott, melynek során ha találatot szereztek, a hajóként funkcionáló kivik fején szétloccsantottak egy-egy megtermett, vízzel töltött lufit. A heves csatározásból Petra néni került ki győztesen, így győzelmi ajándékként az utolsó lufi Dávid bácsi feje fölött pukkadt ki.
Vizes ruháinkból gyorsan kibújtunk, de csak, hogy megint vizesek legyünk a zuhanyzóban, utána pedig nagyon izgi program következett. Az árnyékoló alá begyűlve műsoros vacsorára került sor: a tekeresi mozi a Toy Story 2-t vetítette, a menü pedig pizza volt. Mindennek tetejébe még sztárvendégek is érkeztek a premierre, megjelent ugyanis a három főszereplő: Woody, Buzz és Jessie.
A várva várt Q&A után pedig egy videóüzenetben bejelentkezett a hét rejtélyes antihőse: maga Mr. Web! Ő rabolta el Lurkót! Képzeljétek el, hogy igazából mindenki akit kerestünk, magában Lurkóban testesül meg, tehát igazából csak egy a dolgunk: megkeresni Lurkót. Na de hogyan? Na ezt majd még kiötöljük...
A popcornnal teli pocakok, és az álmosan leragadó szemecskék pedig ezen autentikus estimesét követően nyugovóra is tértek.
N.V. és M. B.