Honfoglaló - Péntek

Honfoglaló - Péntek

Ti elhiszitek, hogy ez már az utolsó nap?? Mert mi nem... Annyi tervezgetés, annyi program, annyi nevetés, annyi, annyi... Szóval annyira furcsa, hogy a mai megbeszélés a hazaútról fog szólni, nem a holnapi újabb szenzációs programokról!

Na de, azért ne rohanjunk annyira előre! Ma reggel még "jól megráztuk a fát" aztán a reggeli után kifutottunk az árnyékoló alá, hogy újra középpontba helyezzük Istent. Dicséreteket énekeltünk, majd Dávid bácsi is elmondta az üzenetét. Nagyon tanulságos volt!

Ezek után pedig kezdődhetett a Vidámpaaark! Céllövölde, íjászkodás, arcfestés, Forky-készítés, lufistand, űrlényszimulátor, Disney karaoke állomás, és még számtalan lehetőség közül választhattak a gyerekek. Garantált volt az élvezet! A hamiskás-bátortalan-menő zenei aláfestés mellett valódi kis hercegnők születtek a szorgos siminkesek kezei alatt, a büfé pedig végleg kifosztásra került a sem időt, sem pénzt nem sajnáló gyerkőcök által.

Ebéééd!-harsant fel egy mély hangú kivi hangja, s már el is foglalták helyüket az egész délelőtti nasizás után valamiféleképp még mindig enni képes lurkók az ebédlő asztalai körül.

A délutáni programhoz az előzetes programterv alapján csupán ennyi került: Chill ("csill", vagyis pihenés). Persze ennek csak a gyerekek dőltek be, a kivik mind tudták, hogy az ő dolguk valami egészen más lesz: összerakni egy egész cirkuszt! Dolgoztak is a kivi kezek, s a sok kopácsolás, sürgés-forgás, festés, kiabálás, kreatívkodás során valahogy el is készült azt esti műsor tökéletes helyszíne: a Circus Maximus!

A bohóc megjelenése előtt azonban kénytelen volt Porondmesterünk egy kakasviadalt, majd egy kézenállóversenyt is levezényelni, csak, hogy a honfoglalások körülötti dilemmák végleg eldőlhessenek.

Ezek után azonban rögtön fel is tűntek a hét során már jól megismert karakterek:megjött Dzsóker, majd feltűnt Bricken-mester, Bumm-Bumm, a robbantgató katonalány felvezetésével a Szakasz, Mario, Luigi és Princess Peach, Mr Rich meg a sok pénze, sőt a Dáma is betipegett vörös magasarkújában. De annak ellenére, hogy a hét során úgy tűnt, hogy egészen jól kijönnek egymással, most mindenki rendesen egymásnak esett. Ütötték-verték egymást, Princess Peach is kapott egy adag borotvahabot az arcára... Egy jó ideje nevettünk már az igencsak szokatlan műsoron, amikor megjelentek Woodyék, és meghökkenve konstatálták a fennforgást. Buzz Lightyearnek több sem kellett: rendett csapott seperc alatt, és felhívta a figyelmünket, arra, hogy valami sokkal fontosabb dologgal kéne most foglalkoznunk. Meg kell védeni A Gyerekkort! El kell döntenünk, hogy mi a játékokat fogjuk választani az internet gonosz bugyrai helyett. Így mikor Mr. Web és Tv fejű csatlósai bevonultak az arénába, már nem volt kérdés, hogy mi lesz a sorsuk. Egy hosszas bunyó után Buzz megadta a várva várt jelet, és csak úgy zuhogtak a bombák Lurkó elrablójának processzorára.

A győztes üdvrivalgást természetesen Lurkó kiszabadítása követte, majd a Mr. Web által épített közösségi média monolit is lerombolásra került.

A gyereksereg élvezettel szaggatta szét a Tik-Tok, Facebook, Netflix stb feliratú dobozokat, s a romok felett eljártuk fergeteges örömtáncunkat. A hangulat töretlen maradt az eső eleredtével is, bár a gyerekek már csak bentről nézhették a végig, ahogyan a kivik villámsebességgel bontották le a délután során oly nagy gonddal összerakott porondot. Legalább nem volt idő sajnálkozni...

A nuggetsek befalatozása után pedig (természetesen egy jó forró fürdőt követően) még sor került az eredményhírdetésre is, ahol végre kiderült a hét abszolút győztese: az Ász Ananászok csapataaaa!!!!!

Minden csapat különféle értékes nyereményekkel gazdagodva térhetett ezután nyugovóra.

Nagyon köszönjük minden kedves olvasónak, aki velünk tartott a hét során, és reméljük, hogy ennek a (tényleg!) felejthetetlen hétnek legalább egy kicsit sikerült átadni a hangulatát. Persze a lurkók beszámolója biztosan kiegészíti még majd egy két aranyos személyes részlettel.

Jövőre reméjük, újra találkozunk!

N. V. M. B. és K. H.