Honfoglaló - Péntek
Elérkezett az utolsó nap, ahol az egyik szemünk sír, a másik nevet: tudjuk, hogy ma van a finálé és a legizgibb programok, de közben azt is, hogy ennyi, holnap már megyünk haza. A tegnap esti késői befejezés után ma sokáig aludtunk. A hírre viszont, hogy kakaós csigát reggelizünk, mindenkinek gyorsan kipattant a szeme.
A közönségkedvenc reggeli után meg is kezdődött a még inkább közönségkedvenc első program: a vidámpark! A kivik viccesebbnél viccesebb programokkal készültek, amiben a kiosztott játékpénz ellenében lehetett részt venni. Képzeljétek, még egy óriási ugrálóvár is volt! A vidámpark érzést azonban nem csak ez adta meg, hanem a hullámvasút, labirintus, meg a szimulátorszoba is. Ezen kívül visszajöttek még olyan népszerű programok is, mint az íjászat és a lövészet. Az egyik sarokban minyonok arcot festettek, az árnyékoló pedig disney hercegnő állomássá alakult: Aranyhaj, Hamupipőke és Belle hercegnő-frizurákat varázsolt a lányoknak, és el lehetett együtt énekelni az ikonikus dalokat a mesékből. A gyerekek popcornos zacskókkal és névre szóló lufikkal szaladgáltak egyik állomásról a másikra csillogó szemmel.
Egész délelőtt tartott a mulatság, és miközben a gyerekek megebédeltek és jól bevásároltak a büfében, a kivik elkészítették az arénát a délutáni viadalokra. A tegnap már említett hadüzeneteket ugyanis párbajokkal, csatákkal kellett eldönteni.
Délutánra a hatalmas tekeresi Kronosseum fenyegetően terpeszkedett a focipálya közepén. Ünnepélyes bevonulóceremóniával kezdtünk, ahol az összes csapat megmutatta egységét, amin egész héten át dolgozott. Felkerültek a fejekre a díszszalagok, az arcokra a harci festések, és a boldog mosolyok. Minden csapat felsorakozott a focipálya, akarom mondani a Kronosseum előtt, és sorban bevonultak a csapathoz illő zenére, a csapat színének megfelelő füstbe burkolózva.
A bevonulást követően párbajok kezdődtek, elsőnek szivacskard-harc, persze bekötött szemmel! Ezután szkander verseny, és kézenálló verseny következett, majd egy tollaslabda-párbaj is. Aztán olyan játékok jöttek, ahol mindegyik csapat delegált egy küldöttet. Például a kakasviadal, vagy a tojásgladiátor. Ment a szurkolás ezerrel, a csapatok lelkesen buzdították az éppen megmérkőző tagokat.
A viadalok végére kisebb káosz alakult ki az arénában, főleg miután mesehősök és történelmi figurák kaotikus egyvelege is csatlakozott a harcokhoz. Az idecsöppent karakterek valami különös oknál fogva egymást kezdték püfölni, kis közönségüknek komikus módon. Párbajozott egymással Buzz Lightyear és Vasember, Aranyhaj és Jessie, a hős Belle pedig jól elagyabugyálta könyveivel TekeresMan-t. A harc hevében feltűnt a már ismert Doki és Marty is, majd egy olyan személy, akiről egész héten át hallottunk, de még egyszer sem találkoztunk vele...
Dr Kronosz fekete füstfelhőben érkezett meg, és elveszett idők szagát húzta maga után. Fekete ruhája volt, sötét bajsza hetykén pöndörödött gonosz vigyora fölött. Egy mozdulattal leállította az időt, így az összes jelenlévő figura megdermedt, és az idő fogságában rekedt. Ekkor Kronosz Dokihoz fordult, és keserűen monologizált tipikus főgonoszhoz méltóan, és elmondta, hogy ő is itt táborozott gyerekként, és Doki csúfolta és kiközösítette őt. Emiatt akarta eltörölni Tekerest az időből. Doki őszintén bocsánatot kért, és megtérésre buzdította az időkavaró Kronoszt. A gyerekek buzdítására Kronosz megbocsátott Dokinak, megígérte, hogy nem törli el Tekerest az idősíkokból, és ennek bizonyítékaként át is adta a maradék két Fluxóniumot, amivel a Dokiék végre meg tudták javítani az időgépet. Ezután már az önfeledt ünneplés maradt hátra, hogy Tekeres megmenekült! De ne feledkezzünk el az eredményhirdetésről sem! Az ünnepélyes vacsora után még egyszer összegyűltünk, és Dávid bácsi kihirdette a nyertes csapatot, akik ravaszságuknak köszönhették győzelmüket. Úgy gondolom, ez méltóan koronázta meg az egész héten át tartó küzdelmet.
Ugye milyen különleges hely Tekeres? Egyszer Olimpia helyszíne, máskor egész színház, vagy vidámparkká alakul. Történnek itt izgalmas bűntények, és fergeteges vízicsaták. Van, hogy itt érezzük magunkat először önállónak, vagy itt lépünk ki először a komfortzónánkból. De ez az a hely, ahol életre szóló barátokra találunk, vagy éppen ahol elsőnek érint meg Isten szeretete. Egy szó mint száz, Tekeres páratlan hely, és az itt történtekre még évekkel később is mosolyogva emlékszünk, és lelkesen mesélünk róla.
Hát, akkor legyen ez a lezárás... Elkészülünk az utolsó esténkre Tekeresen, azt kívánva, hogy holnap, amikor felébredünk, Doki és Marty üdvözöljön minket, és visszarepítsenek a hét elejére, hogy újraélhessük még egyszer az egészet.
To be continued... next year.
Írta: Elérzékenyülve
