Biblia tábor Elit(ke) Csütörtök
Most Csütörtököt írunk június 25.-ét
Reggel úgy ébredtünk ahogyan az előző nap, táncolva és ugrálva, nagyon éhesen. Sok fehérje rost és szénhidrát volt reggelire.
Utána egy különleges helyszínen volt dicséret és Biblia foglalkozás, ahol arról beszélt Márk bácsi, hogy nem emberek, világ tetszését kell keresnünk, hanem annak akarjunk tetszeni, aki harcossá avatott, vagyis aki besorozott!

Valami különleges hangot hallottunk. Szaladtunk a hang irányába és a tetőről füstöt láttunk. Ekkor fura alakok tűnek fel a táborban és egy Markosz nevezetű birodalomból érkező követ fenyegetett meg bennünket, hogy elfoglalják Tekeres földjét, mert Timmeusz úrnőnek nagyon tetszik. Na erre bepöccent az egész tábor és ennek a küldöttnek a csatlósait kellett legyűrni különböző próbákban. Izgalmas volt! Végül pedig fociztunk ellenük, meg kidobósoztunk!




Ebéd és a büfé után a Tábornok elrendelt egy kötelező vizes kiképzést, ahol csak egy dolog számított…, Senki nem úszhatja meg szárazon a vízivilágot!



Uzsonnáztunk és végre megtartottuk a szakaszok díszbemutatóját, melyet egy igen komoly szakmai zsűri pontozott.



Ekkor a mindenhatónak adtunk hálát dicséret formájában. Aztán a vacsora után egy nagy társas estre került sor, amikor is a gyerekek kijátszhatták magukat.
Nos ennyi fért bele a mai napba, és mivel minden napnak megvan a maga baja, a többit holnap fogjuk megvalósítani!